AJTP

(Dobosné Kovács, Teréz)
2013. május 14. 14:15
"A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség" (Antoine de Saint-Exupéry) Az elmúlt évek sikerei után idén is nagy lelkesedéssel készültünk szeptembertől a Tömörkény István Alkotói Pályázatra. Nekem ez volt a harmadik évem, hogy részt vettem ebben az alkotói folyamatban.
Dobosné Kovács, Teréz
 

(Szőllősy, László)
2013. április 25. 20:04
 A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium két "aranyos" diákja is bejutott az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) valamely döntőjébe. Hantosi Dóra 12.
Szőllősy, László
 

(Tóth, Béla)
2013. március 26. 8:57
Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium az idén is megrendezte az Arany János Program irodalmi versenyét 2012. március 21-22-23-án Dragomán György: A fehér király, valamint Arany János: A Jóka ördöge, A fülemile és A bajusz című müveiből.
Tóth, Béla
 

(AJTP)
2013. április 26. 13:23
Örömmel osztja meg a hírt az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium arról, hogy Barati István, az Arany János Tehetséggondozó Program 12< évfolyamos diákja az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjében, olasz nyelvből 6< helyezést ért el< (Angol nyelvből másfél pont választotta el őt az országos döntőbe kerüléstől<) Tehetséges diákunk mindkét idegen nyelvet a Programban kezdte el tanulni, s már az előző tanévek során ígéretes volt versenyszereplése az OKTV-n és a Festival d’italiano-n is<  István a tanórai keretek között megvalósuló nyelvtanuláson túl az informális tanulási lehetőségekben is hisz, adottságai és a két úton párhuzamosan való előrehaladás juttatta őt a sikerhez< Mentora Mózes Erika tanárnő volt< Szeretettel gratulálunk mindkettőjüknek! <
AJTP
 

(Spohn, Beáta)
2013. április 18. 16:17
2013. április 15-én véget ért a közel egy tanévig tartó Arany János Digitális Nyelvi Verseny, amelyet idén immár ötödik alkalommal szerveztünk meg.
Spohn, Beáta
 

(Buday, Rezső)
2013. március 4. 14:56
Immár kilencedik alkalommal rendezzük meg hagyományos történelem táborunkat. Szeretettel várunk Benneteket.
Buday, Rezső
 




Nagyító Alapítvány