Az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázati felhívása a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában történő részvételre
2009. szeptember 17.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a 2009/2010. tanév rendjéről szóló 24/2009. (V. 25.) OKM rendelet alapján pályázatot hirdet helyi(települési és megyei) önkormányzatok és kisebbségi önkormányzatok számára a településükön − elsősorban kistelepülésen, tanyán vagy nagyobb település külterületén, leromlott lakóterületein − lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező, tehetséges, nyolcadik évfolyamos tanulóinak a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételére.
A program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását.
A Tehetséggondozó Programba jelentkezhet minden olyan tanuló, aki
a) tanulói jogviszonyban áll, és középiskola kilencedik évfolyamára jelentkezik abban a tanévben, amelyben a pályázat meghirdetésre kerül, és
b) az e pontban meghatározott valamelyik feltételnek megfelel:
ba) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény értelmében hátrányos helyzetű,
bb) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 52. §-a szerint gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő átmeneti nevelésbe vett, vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett,
bc) a Gyvt. 40. §-a szerinti gyermekjóléti szolgálat – az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített – javaslata alapján rászorult. A gyermekjóléti szolgálatnak a rászorultság kérdésében annak alapján kell döntenie, hogy kellett-e a Tehetséggondozó Programba történő jelentkezést megelőző három éven belül a Gyvt. 39. §-a alapján az érintett tanuló érdekében intézkednie.
A programba bevont intézmények a hátrányos helyzetű tanulókat azonos felvételi pontszám esetén kötelesek előnyben részesíteni a felvétel során.
A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, nevelődjenek, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést.
Az önkormányzatok által benyújtott pályázatokat az Arany János Programiroda és a programhoz tartozó középiskolák közösen bírálják el. A tanulók a tanév rendjéről szóló rendeletben meghatározott időpontban (2010. január 22-23-án, illetve pótló válogatási eljárás során 2010. január 28-29-én) − egy nem szaktárgyi jellegű − felvételi eljárást megelőző válogatáson vesznek részt: egy elbeszélgetést követően fogalmazást írnak, és képességeket vizsgáló feladatlapokat töltenek ki.
A sikeresen teljesítő tanulók megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programot működtető középiskolájába, illetve kollégiumába nyerhetnek felvételt, és speciális program alapján készülhetnek fel a felsőfokú továbbtanulásra. A tanulók egyéves előkészítő évfolyam, az iskola helyi tantervében foglaltak teljesítése és az érettségi vizsgaszabályzatban előírt feltételek esetén tehetnek érettségi vizsgát. Az előkészítő évfolyamon a diákok emelt szintű anyanyelvi és idegen nyelvi oktatásban, matematika- és informatikaoktatásban, önismereti, személyiség- és képességfejlesztő, kommunikációs és tanulás-módszertani programokban vesznek részt. A programban tanuló diákok felkészülhetnek az emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsgára (C típusú középfokú nyelvvizsgával egyenértékű nyelvtudást szerezhetnek) angol nyelvből, és a nemzetközi ECDL számítástechnikai vizsgával egyenértékű tudást szerezhetnek informatikából, mindemellett térítésmentesen szerezhetnek gépjármű-vezetői jogosítványt.
A program résztvevői valamennyien kollégisták lesznek.
Pályázni a pályázati csomag hiánytalanul kitöltött űrlapjainak beküldésével lehet, amelyek a programban már résztvevő középiskolákban szerezhetők be, vagy letölthetők az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapjáról (lap alján).
A pályázatnak tartalmaznia kell
a helyi önkormányzat vagy kisebbségi önkormányzat képviselő-testületének − lehetőleg anyagi támogatásról is szóló − határozatát (1. sz. melléklet),
a nevelőtestület támogató nyilatkozatát (2. sz. melléklet)
a szülő nyilatkozatát arról, hogy elfogadja és támogatja az 5 éves nevelést, oktatást és a kollégiumi ellátást (3. sz. melléklet),
a tanuló személyi adatlapját (4. sz. melléklet),
az osztályfőnök tanulóról írt jellemzését − 2 példányban,
a tanuló kézzel írott önéletrajzát − 2 példányban,
azt, hogy a programban résztvevő intézmények közül melyekbe kéri a felvételét (5. sz. melléklet),
a hátrányos helyzetet igazoló hivatalos dokumentum fénymásolatát (a jegyző igazolása a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról vagy a tartós nevelésbe vételről),
valamint az illetékes gyermekjóléti szolgálat − az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített – javaslatát a tanuló rászorultságára vonatkozóan abban az esetben, ha a h. pontban foglalt igazolás kiállításának feltételei nem állnak fenn (6. számú melléklet).
(Kérjük a tanulót, önéletrajzában mutassa be életkörülményeit, családi hátterét; eddig elért iskolai, művészeti és sporteredményeit; hobbiját, érdeklődési körét; a jövőjével kapcsolatos elképzeléseit; írja le, hogy miért akar a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában részt venni!)
A programban résztvevő intézménypárok (középiskolák és kollégiumok) közül hármat lehet megjelölni, melyek közül a tanulók elsősorban a lakóhely szerinti megye intézményébe nyerhetnek felvételt.
A pályázatot legkésőbb 2009. december 11-ig (a postára adást igazoló bélyegző dátuma) − postai úton − a települési önkormányzat juttatja el az első helyen kiválasztott középiskola címére!
A borítékra, kérjük, írják rá: "Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja".
A határidőn túl érkezett vagy formailag hibás pályázatokat a bizottság nem értékeli.
A pályázat eredményéről 2010. február 11-ig a középiskola tájékoztatja a jelentkezőket.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást kaphatnak a programban résztvevő intézmények programfelelőseitől vagy az Arany János Programiroda vezetőjétől, Tolnai Józseftől, tel.: 06-1-235-7299, e-mail cím: ajp@ofi.hu
A pályázat eredményéről történt értesítés után a 2010. február 19-étől kezdődő általános felvételi eljárás keretében a programba jelentkező valamennyi tanuló Tanulói adatlapját az azon feltüntetett címre, a Jelentkezési lapo(ka)t pedig a középiskolákba kell elküldeni! (A 2010. február 11-ig esetleg elutasító határozatot kapott tanulók is − más tanuló visszalépése esetén − bekerülhetnek a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába.)
Letölthető mellékletek:
1.sz. melléklet
2. sz. melléklet
3. sz. melléklet
4. sz. melléklet
5. sz. melléklet
6. sz. melléklet
Intézmények listája
Forrás: OKM honlap